szinhaz.hu

Második alkalommal rendezik meg a Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivált, amelynek programjában tizennégy független színházi előadást láthat a Kvártélyház közönsége.

Nyolcadik évadát kezdi idén a Kvártélyház Nyári Színház, amelyhez kapcsolódva most is lesz ZAKO Fesztivál. A Manna Kulturális Egyesület és a Kvártélyház közös szervezésében megrendezett Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztiválon tavaly két héten át vendégeskedtek független előadások a Kvártélyház színpadán. Újdonság volt a program; és a visszajelzések, valamint a telt házas előadások alapján a szervezők úgy érezték, idén is érdemes folytatni a kezdeményezést.

A tíznapos fesztiválon tizennégy előadáson, valamint a Momentán társulat jóvoltából két ingyenes eseményen vehet részt a Zalaegerszegre látogató közönség. A fesztivál helyszíne ezúttal is a Kvártélyház Szabadtéri Színház lesz.

Az idei válogatás a mai független színházi alkotók szórakoztató, izgalmas és kísérletező színházi munkáival ismerteti meg a Zalaegerszegre látogató közönséget. Két produkció kifejezetten a kicsiknek szól: a Holdvilág Kamaraszínház Szélike királykisasszonya, és Fabók Mancsi Bábszínháza Vitéz László előadása.

ZAKO

A hazai kortárs szerzők közül Vinnai András, Tasnádi István egy-egy műve és Pataki Éva zenés darabja, az Edith és Marlene tekinthető meg.

A külföldi kortársak közül a katalán Galceran és a skót David Grieg darabja lesz látható. Az előbbi az évek óta sikerrel futó Grönholm-módszer, ami egy kíméletlen, de humorral teli állásinterjút mutat be. Utóbbi, aSzentivánéj pedig két szingli történetét mutatja be Pelsőczy Réka és Kocsis Gergely előadásában, akik ismeretlenül keveredve egymás mellé végigmulatják Szent Iván éjjelét és talán egymásba is szeretnek.

Klasszikusok is szerepelnek a programban: ÖrkényBrecht és Hrabal egy-egy műve kortárs feldolgozásban lesz látható: a Macskajátékot Béres Ilona és Tordai Teri előadásában, a Kaukázusi krétakör parafrázisát Dominócímen a győri FAQ társulat, a Sörgyári Capricciót a szegedi SZ-projekt társulat adaptációjában tekintheti meg a közönség.

szentivanej-pelsoczy-kocsis

Szentivánéj

Idén is lesz a programban koncert: Tompos Kátya, a Nemzeti Színház művésznője a Keresztül Európán című lemezének anyagát adja elő. A Mucsi Zoltán és Scherer Péter nevével fémjelzett Nézőművészeti Kft. előadásából megismerheti a közönség, hogyan kell nagybetűs nézővé válni a színházban. Műfajában izgalmas a Momentán társulat Rögvest-je, ami az improvizációra épül – így előre elmondhatatlan, hogy miről is fog szólni.

A mustra idei vendége Vinnai András lesz, az ő írásából készült a fesztivál programjában szereplő A férfiak szexuális világa című előadás. Az írót a Momentán társulat tagjai mutatják be július 7-én este, zenés felolvasóesttel tarkított beszélgetés keretében.

Jegyeket a helyszínen, a Kvártélyház kihelyezett jegypénztárában (Zalaegerszeg, Kossuth tér) lehet megvásárolni, valamint hamarosan az interneten is lehetőség lesz belépőt váltani a www.kvartelyhaz.hu címen keresztül. A jegyárak előadásonként 1000 és 3000 forint között változnak, de bérlet is vásárolható lesz a fesztiválra.

ferfiak

 A férfiak szexuális világa (Janklovics Péter, Bánki Gergely, Vinnai András)

Részletes program:

július 2. – 20:30
Hrabal: Sörgyári Capriccio

július 3. – 20:30
Tasnádi István: Nézőművészeti Főiskola

július  4. – 17:00
Benedek Elek: Szélike Királykisasszony

július 5. – 20:30
David Grieg: Szentivánéj

július 5. – 22:00
Momentán: Záróra

július 6. – 20:30
Rögvest

július 7. – 20:30
Dominó

július 7. – 22:00
Momentán: Bemutat(koz)ó Vinnai András kortárs író

július 8. – 20:30
Vinnai András: A férfiak szexuális világa

július 9. – 20:30
Jordi Galceran: A Grönholm-módszer

július  10. – 20:30
Keresztül Európán – Tompos Kátya koncert

július 11. – 18:00
Vitéz László és Vas Juliska

július 11. – 20:30
Pataki Éva: Edith és Marlene

július 12. – 20:30
Örkény – Berényi: A Szkalla lányok

Helyszín: Kvártélyház Szabadtéri Színház (Zalaegerszeg, Széchényi tér 3-5.)
Információ: +36/20/4410659, info@kvartelyhaz.hu