A szerdai vihar – ha szerencsére jégeső és nagyobb károk nélkül is – Zalaegerszeget is elérte, így az idei fesztiválon tegnap először kellett elővenni a vészforgatókönyvet, és a Kvártélyház udvaráról zárt térbe telepíteni az előadást. Az átállás igényelt némi időt, de a közönség türelmesen kivárta, amíg a stáb átköltözött a szomszédos Ady mozi színpadára. Az életközepi válságról és az öregedésről szóló komédiát így fiatalok és negyvenesek-ötvenesek együtt nézték a mozi nagytermében, amihez az idősebbeket jóval több fiatalkori emlék fűzheti, mivel ebben a teremben filmeket már csak kivételesen vetítenek. (A kisteremben még szerencsére igen.)

Vetítés egyébként az előadásban is volt néhány jelenet erejéig, köztük egy visszatérő motívummal: a rémületében a világból is kifutó negyvenessel. Az apró történetekből, élettöredékekből felépülő előadásban a mindennapokból ismerős jelenetek (mint egy összcsaládi csőd a gyerek matekházija fölött) váltakoztak a teljesen abszurd részekkel, sokszor úgy, hogy éppen a mindennapi jelenet váltott át abszurdba, mint amikor a titokban pornóoldalt néző, amúgy számítógép-analfabéta apa ténykedéséből kis híján világvége lett.

A szöveget a négy, negyven felé még csak közelgő, vagy néhány évvel azon már túl lévő színész, Stefanovics Angéla, Bánki Gergely, Keszég László és Mészáros Béla írta, és nincs külön rendező sem, az előadás minden szempontból közös munka. Azt nem mondhatjuk, hogy ezekből a korántsem könnyű és egyszerű kérdésekből, mint amilyen például a fiatalságkultusz versus öregedés vagy a fizikai és szellemi leépülés, eddig ne készült volna kabaré. Ami ezt a sajátos változatot egyedivé teszi, az a végletekig vitt abszurditás és az önirónia.

A másfél óra alatt a nevetésmérő persze mozdult erre, mozdult arra, voltak sírva-röhögős (a helyesírás-ellenőrző program szerint ez helyesen sírba-röhögős…) és diszkrét mosolyra fakasztó jelenetek is, de összességében a 40! Avagy véges élet minden korosztálynál jól működött.

(Turbuly Lilla)