Telihold a színpadon és telihold az égen – így kezdődött július 2-án a ZAKO Fesztivál, a Szeret…lek című „zenés, szerelmes, pimasz dokumentumjátékkal”.

Nők és férfiak, fiatalok és idősebbek, akik egy teliholdas estén összeverődnek egy bárban, és elmesélik életük meghatározó szeret-nem szeret kapcsolatait. Ahogy néha vadidegeneknek elmondunk olyasmit, amit a legjobb barátunknak sem, csak mert telihold van, és mert el kell mondani valakinek. Az egyes élettörténetek néha kapcsolódnak egymáshoz, de még fontosabb, hogy ezekből a nem mesékből (az alkotók ugyanis valós történeteket dolgoztak fel) lassacskán összeáll valamiféle emberi sorsközösség, amitől azt érezzük, hogy mi, nézők is részesei vagyunk ennek a bárbeli estének, és tulajdonképpen bármelyikünk elmondhatná a maga történetét, még ha énekelni és táncolni nem is tudnánk hozzá.

Mert ez tényleg egy zenés játék, a vallomásokat, párbeszédeket dalok, táncok foglalják (bár)keretbe, ellenpontozzák vagy éppen erősítik. Ezeknek az életmeséknek többnyire persze (hiszen ezért is életmesék) nem heppiend a vége. Amikor például a Terhes Sándor által játszott férfi azt mondja, hogy így, túl a közepén, egy új házassággal és új családdal védekezik a halál ellen, és az új gyerekei majd homokozólapáttal szórhatják rá a földet, vagy Gáspár Anna karaktere belátja, hogy vége a házasságának, és elindul lefelé a lépcsőn, jön a zenés feloldás. Az előadás mégsem lesz ettől súlytalan, inkább távlatot, külső nézőpontot kapnak az egyes történetek, és így állnak össze egésszé.

A Szeret…leket szerették a nézők, jól kezdődött a fesztivál ezen a teliholdas, meleg estén. Hazafelé, barátokkal beszélgetve az is szóba került, hogy mennyi jó színészt láttak, akiket eddig nem is ismertek.
A névsor nekik és mindenki másnak: Barabás Richárd, Bercsényi Péter, Gáspár Anna, Herczeg Tamás, Király Béla, Kiss Diána Magdolna, Szabó Márta, Szamosi Zsófia, Szilágyi Katalin, Terhes Sándor, Takács Katalin.

(Turbuly Lilla)