kulturpart.hu

Idén második alkalommal, július 2-12. között lesz Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivál, amelynek programjában tizennégy előadást láthat a Zalaegerszegre látogató közönség.

Nyolcadik évadát kezdi idén a Kvártélyház Nyári Színház, amelyhez kapcsolódva most is lesz ZAKO Fesztivál. A Manna Kulturális Egyesület és a Kvártélyház közös szervezésében megrendezett Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztiválon tavaly két héten át vendégeskedtek független előadások a Kvártélyház színpadán. Újdonság volt a program; és a visszajelzések, valamint a teltházas előadások alapján a szervezők úgy érezték, idén is érdemes folytatni a kezdeményezést. A tíznapos fesztiválon tizennégy előadáson, valamint a Momentán társulat jóvoltából két ingyenes eseményen vehet részt a Zalaegerszegre látogató közönség. A fesztivál helyszíne ezúttal is a Kvártélyház Szabadtéri Színház lesz.


Az idei válogatás a mai független színházi alkotók szórakoztató, izgalmas és kísérletező színházi munkáival ismerteti meg a Zalaegerszegre látogató közönséget. Két produkció kifejezetten a kicsiknek szól: a Holdvilág Kamaraszínház Szélike királykisasszonya, és Fabók Mancsi Bábszínháza Vitéz László előadása. A hazai kortárs szerzők közül Vinnai András, Tasnádi István egy-egy műve és Pataki Éva zenés darabja, az Edith és Marlenetekinthető meg. A külföldi kortársak közül a katalán Galceran és a skót David Grieg darabja lesz látható. Az előbbi a Grönholm-módszer, ami sok éve sikerrel futó előadás egy kíméletlen, de humorral teli állásinterjút mutat be. Utóbbi, a Szentivánéj című színdarab dalokkal pedig két szingli történetét mutatja be, akik ismeretlenül keveredve egymás mellé végigmulatják Szent Iván éjjelét és talán egymásba is szeretnek.

Klasszikusok is szerepelnek a programban, Örkény, Brecht és Hrabal egy-egy műve kortárs feldolgozásban lesz látható: a Macskajátékot Béres Ilona és Tordai Teri előadásában, a Kaukázusi krétakör parafrázisát Dominó címen a győri FAQ társulat, aSörgyári Capricciot a szegedi SZ-projekt társulat adaptációjában tekintheti meg a közönség. Idén is lesz a programban koncert: Tompos Kátya, a Nemzeti Színház művésznője a Keresztül Európán című lemezének anyagát adja elő.


A Mucsi Zoltán és Scherer Péter nevével fémjelzett Nézőművészeti Kft. előadásából megismerheti a közönség, hogyan kell nagybetűs nézővé válni a színházban. Műfajában izgalmas a Momentán társulat Rögvest-je, ami az improvizációra épül – így előre elmondhatatlan, hogy miről is fog szólni. A mustra idei vendége Vinnai András lesz, az ő írásából készült A férfiak szexuális világa című előadás, amely szerepel a fesztivál programjában. Az írót a Momentán társulat tagjai mutatják be július 7-én este, zenés felolvasóesttel tarkított beszélgetés keretében.

Jegyeket a helyszínen, a Kvártélyház kihelyezett jegypénztárában (Zalaegerszeg, Kossuth tér) lehet megvásárolni, valamint hamarosan az interneten is lehetőség lesz belépőt váltani a honlapon keresztül. A jegyárak előadásonként 1000 és 3000 forint között változnak, de bérlet is vásárolható lesz a fesztiválra.